IMG 20240219 164851

 „Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél” Jókai Mór szavai adták a magyar széppróza napjának mottóját. 2018 óta, a nagy író születésnapján ünnepeljük a magyar irodalmat, s az országos kezdeményezéshez a balatonalmádi Pannónia Könyvtár már a kezdetekkor csatlakozott. 

A magyar széppróza ünnepének másnapján, a délelőtt folyamán először a Györgyi Dénes Általános Iskola 4. évfolyamának magyar szakkörösei készültek felolvasással osztálytársaiknak, majd Dallos Zsuzsa mesélt nekik a nagy íróról és a Balatonhoz való kötődéséről, valamint hangulatos történeteket olvasott fel Jókai tollából. Ezután Juhászné Vincze Eszter előadásában Lackfi János és Lázár Ervin egy-egy történetét hallgathatták meg a gyerekek. A 2.b osztály is meglátogatta a gyerekkönyvtárat, ahol kollégáink magyar írók műveiből olvastak fel, míg a Vörösberényi Általános Iskola 3. osztályos tanulója, Hankó-Szabó Judit egy klasszikus mesével készült.  

A délután folyamán több régi és új olvasónk is megosztotta velünk kedvenc magyar prózájukat. Kedves elbeszélésekkel, mesékkel és elgondolkodtató történetekkel gazdagodhattak azok, akik aznap betévedtek a Pannónia Könyvtár erre az alkalomra berendezett irodalmi teázójába. Külön öröm, hogy az egyéni felolvasások mellett a Jakus-család közös produkcióval örvendeztette meg a hallgatóságot. Móricz Zsigmond, Janikovszky Éva, Böjte Csaba, Csányi Vilmos, Nógrádi Gábor, Krasznahorkai László, Fekete István, csak hogy néhány nevet említsünk azon írok közül, akiknek a művei elhangzottak a széppróza napi délutánon.

Köszönjük minden részvevőnek, felolvasónknak és prózahallgatónak ezt a fantasztikus napot. Természetesen idén is készültek felvételek, ezeket hamarosan a Pannónia Könyvtár Yotube csatornáján megtekinthetik. 

Képeink a rendezvényről: Galéria