Mindenszentek

Még most is gyűlést tartanak a tájon.
Besötétednek a dombok. Az ökrök
kék jármukban alszanak,
a föld kifosztva, a kévék
szabályosan összekötve
és az útszéli pimpó közé hordva,
míg a harapós hold felkel:

Ez a meddőség
az aratásé vagy a dögvészé.
És az ablakból kihajló asszony,
kinyújtott kézzel, mint aki fizet,
és a magok is,
tiszták, aranylók, hívogatnak:
Gyere ide
Gyere ide, kicsike

És előkúszik a lélek a fából.
Nagy Márta Júlia

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.

Parodosz
(Parodos)

Megsebesültem, még régen.
Ezért tanultam meg
létezni úgy, hogy
a világot ne
érintsem: megmondom én,
mivé kellett volna válnom —
eszközzé, mi figyel.
Nem közömbös: mozdulatlan.
Egy faág. Kődarab.

Miért fárasztanám magam vitákkal, érvekkel?
Akik ott pihegnek a többi ágyban,
követni sem tudnának, hiszen
irányíthatatlanok,
mint minden álom —
A redőnyön keresztül figyeltem,
ahogy a sötét égen a hold árad, apad, —

Arra születtem,
hogy nagy misztériumok
szemtanúja legyek.
Most, hogy már láttam
születést és halált, sötét
ízükből tudom, hogy ezek
bizonyságok, nem
misztériumok —

Fenyvesi Orsolya

fordítása

A vers eredetiben itt olvasható.